Egy éve írom ezt a blogot. Olyan erős volt a késztetés, hogy hagynom kellett..., legyen!

Féltem és lelkes voltam egyszerre. Tudtam, sokat ad majd és ez lelkesített, persze felfedeztem az elvárásaimat, moziztam egy ideális képet róla, közben láttam, hogy pont e miatt szorongok is, mi lesz, ha nem olvassa senki, ha nem válaszol senki? Ha nem jön visszajelzés, vajon megszégyenülök-e, hogy bírom, stb? Ha kritizálják, akkor is csinálom majd?

Mindegy lássuk meg, így engedtem megszületni a társalkodónőt itt, írok róla bővebben.

Nem tudtam mit fogok írni.

Aztán kiderült: önmagamra nézek és önmagamon át kifelé az életre, ami valahogy,  így vagy úgy megszólalt és amiben a LIP-től kapott új szemszöget gyakorolhatom.

Megnyitottam ...

Egy sorozat második része ez a Nem nagy dolgokról. Amiket nem írunk bele az önéletrajzba, nem változtatja meg látványosan az életet. De én innen tudom, hogy élek. Innen tudom azt is, hogy nem telik gyorsan az idő. Nem! 

Délutáni pihenőt tartottam.

Mert fáradt voltam. Mert megtehettem.

Csak egy húszperces újraindítás. Szoktam ezt gyakorolni. A tudatom elbódult egy kicsit (mint máskor is)– nem aludtam mélyen, inkább csak elernyednek az izmaim. Megis figyelek ilyenkor az időre is, valahol belül számolok: tényleg csak húsz perc legyen!

És amikor visszatértem, ezzel a mondattal érkeztem meg:

„A test emlékezik.”

Reflexszerűen a lábamra tettem a kezem.

Megrándult a combizmom, és valami fáradtság öntötte ...

Nem tudom, te hogy vagy vele,

Így ültem be az autóba egyik reggel és ahogy elfordítottam a kulcsot megszólalt a tegnap bekapcsolva hagyott rádióból a muzsikás: rab vagy rózsám raab vagy – című dal és úgy repített magával a szomorú sorokon ...

Dacára minden önismeretnek, a sok éve tartó keresgélésnek, tanulásnak és gyakorlásnak, maradok én, olyan amilyen.

 Ebben a mostani történetben az az Én voltam épp, aki egy új helyen, új találkozásban tizedmásodperc alatt keres(ne) valami ismerőset, hogy komfortosan érezhesse magát – és ha nem talál, ítélkezik. Aztán észreveszem magamon ezt a reakciót, és elindul a másik program: önmagamat ítélem el ezért, mert azt hittem, van egy kifényezhető, kiragadható, jó, megfelelő, elfogadó rész bennem és a többit ki lehet radírozni. Hát mire volt jó a sok önismereti csoport, spirituális gyakorlás? Nos, svédasztalos válogatásra nem 😊

De van egy harmadik lépés is: amint összeállnak bennem ezek a programok és suttogva jelzem ...

Az elmúlt egy évben részt vettem a LIP alapképzésen – ez egy mély, négymodulos önismereti folyamat, melynek középpontjában az életintegrálás áll.

Átmosott ...

...és nemcsak magammal találkoztam, hanem egy olyan szemlélettel is, amely új fényt vetett a családállításra , a szellemi fejlődésre és az élet nagy kérdéseire is. Ebben a bejegyzésben szeretném megosztani, mit tanultam, és hogyan alakította át ez az élmény a látásmódomat.

Mi az a LIP?

A LIP (Leben-Integrations-Prozess – azaz életintegrálási folyamat) szellemi atyja Wilfried Nelles német tudós és terapeuta. Éveken át vezetett családállításokat, amikor egy autóút során – szó szerint „villámcsapásként” – összeállt benne egy új modell képe. ...