Az én történetem arról a sok nőről szól, aki mind voltam már és akik most egy körben találkoztak, megfogták egymás kezét, látják egymást és számítanak egymásra, ebből született a Doris-kompániája.

Bizony volt idő, amikor kiégett anyaként, nőként és feleségként vergődtem a dagonyában. Semmi nem vidított fel, nem adott lendületet és tulajdonképpen nem is érdekelt semmi, csak tettem a dolgom, ment a robot. A „minden rendben” mögött fáradtság, belső üresség és sok-sok megválaszolhatatlan kérdés volt. A gödör alja volt amikor nem tudtam elvállalni egy munkát (17 év után végre egy szakmai és hivatásbelit), mert nem találtam időt a felkészülésre és ha mégis, akkor olyan fáradtság és koncentráció hiány lett ...

Hagyomány és modernitás, locsolás vagy nem locsolás dilemmában egymást bántó, kioktató, határokat demonstráló videókat látok és fáj. Bántja a gyökereimet, ami a hagyományból táplálja hajtásait és a másik ami leárnyékolja leveleit ami a fényes napból gyűjti mindennapos erejét.

 De miről is beszélek?

Tartsuk meg a hagyományt vagy ciki már?  Van esetleg egy nagyobb kép is ami felé fordulhatok? Mit tegyek ha egyik vagy másik nézőpont sem ragad magával, vagy épp amelyiket hallom azzal értek egyet? De a mesémet az is hallgassa meg a tudja, hogy melyik verzió a jó:)

Had meséljek:

Családunkban két felnőtt, egy férfi és egy nő él házasságban, ez hagyományosnak tekinthető, de a második ...

Olyan sok bajunk ( szorongásunk) származik abból, hogy a felé-alá rendelt viszonyban gondolkodunk.

 Integráljuk is ezt. 

Van a fejünkben egy ősi maradvány hang mely szerint a dolgok és cselekedetek feloszthatóak a jó- jobb és rossz vagy mégrosszabb skálán.

Fent a jó, lent a rossz.

 Döbbenet!

Én a szülőségemben látok erre rá leinkább. Itt tódul elém nap mint nap annak a terhe, hogy sokszor a hatalmam fitogtatása a rutineszközöm, a fegyelmezésben. Csak felemelem a hangom és máris haptákban áll mindenki ?. A hatalmammal operálok, erre akkor döbbentem rá, amikor fáradt dühömben egyszer azt böfögtem ki magamból a gyerekeknek, hogy "meddig legyek még türelmes" és ez úgy fejbe ütött , majdelájultam. ..

...

"De jó lenne valakivel beszélgetni aki meghallgat, megért és nem ítél el, 

rám figyel és nem unja amit mondok, nem siet és kíváncsi rám,

nyitott és nem egy sablonba akar bepasszírozni, 

őszintén kérdez , 

együttérez és nem tudja mi lenne jó nekem.

Azt hallja amit mondok, visszakérdez rá, érteni és érezni szeretne, így követi a történetemet, 

hisz nekem, 

elfogad ahogy vagyok és van ideje rám.

Olyan akihez én kapcsolódni tudok.

Nem egy tökéletes csak egy őszinte ember!"

Egy hasonló mély igényből született a Doriskompánia. Ahol biztonságban vagyunk és így beszélgetünk arról amiben vagy...

Ha mesélnél nekem magadról írj emailt: doriskompaniaja  kukac gmail pont com 

Ha ...

Szülőként sokszor tapasztalhatjuk gyermekeink bölcsességét a váratlan előbukkanó megjegyzeseik és kérdéseikkből. Ma egy imával indult a reggel, 6 évesen így mondta az oviban használt fohászt:

Szeretem a csillagokat fent,

szeretem a földet lent,

szeretem az embert köztük,

és minden angyal szeret engem.

A fejemtől a lábamig Isten képmása vagyok.

A szívemtől a kezemig érzem leheletét.

Ha szóra nyitom a számat az ő akaratát követem.

Ma megpillantom Istent mindenben: kőben és fában, világban és állatban. Apámban és anyámban, minden kedves emberben.

Nem félek semmitől, csak szeretem azt, ami körűlvesz engem.

Ez a reggeli fohász a Waldorf iskolákban!

Ha eszedbe jutott valami a bejegyzés ...