A nevem Bányász Dorottya, egy 43 éves székely asszony, feleség és édesanya szerepében élem a mindennapjaimat, Ópusztaszeren az otthonunkban, a tanyánkon.
Megérkeztem, bele az életembe!
Látom, hogy mi aktuális itt és most! Ezért írom ezt a blogot is.
Az utat idáig rögök, kerülők, lankák és hegymenetek tarkították. Lássuk csak kicsit közelebbről, mik is ezek:
Csíkszeredában születtem, szüleim első gyermekeként, a kommunizmusban. A kétszobás tömbházlakás teli s tele volt élettel, vendégek, látogatók és családtagok adták a kilincset egymásnak. A levesbe mindig tett édesanyám annyi laskát (tésztát) ahányan voltunk s még egyet, mindig még egyet annak aki betoppanna. Félelemmel kavarodott csodálat, izgalmas kíváncsiság jellemez ma is amikor nagyon könnyedén vissza emlékszem (kb. másfél éves korom óta) magamra, ott abban a hangos, zizi életben. Oázis volt, igazi oázis a szürke, nincstelen kommunizmus, vasbeton kockáinak színpadán, abban a kis blokk lakásban csodás színkavalkád volt. Szüleim őszintesége, vidámsága, nyitottsága, intelligenciája,kreativitása és tiszteletre méltó korlátaik is, olyan példa volt nekem ami lényem legmélyén határoz meg, csodás bölcső volt, hála érte!
Serdülő koromra dühös lettem, kritizáltam mindent és mindenkit, elkezdtem magamat is nagyon kövér és csúnyának látni, legnagyobb bánatom az volt, hogy nem lehetek fiú. Alig tudtam elvégezni az iskolát is, nehezen tanultam meg olvasni, a helyesírás ma is kihívás. Az a 12 év iskolai elvárás, csupa kudarc, olyan magányos és megértetlen voltam, hogy csak a Kispál és a borz elvont szövegei adtak mindenre magyarázatot, olyankor rólam és nekem szólt minden, végre. Egy dolog nem változott azonban, sok ember vett körül, az iskolában is, a parkban is ahová 14 éves koromtól jártam bandázni, a társaságok sarokköve voltam (mondják), pedig mindenkit kritizáltam, nyers naivitással támadtam őket is, magamat is. Hangosan, a tabukat döntögető fekete szemüvegemen át, a látottakat mind kimondtam, azért hogy én legyek az első kutya aki ugat....nem is lehetett közel jönni hozzám, pedig mindenkibe szerelmes voltam, ők pedig mind a húgomba. Na igen, Ő volt az az egyik tükör amibe a legfájdalmasabb volt belenéznem, már édesanyák voltunk mindketten mire ki tudtam mondani, hogy igazából nem vele van bajon hanem magammal. Jupiter és Szaturnuszként láttam magunkat, a nagy szerencse és a nagy szerencsétlenségekként, de mind tudjuk nem ilyen sarkitott és egysíkú ez. Minden esetre, akkor és ott ez volt a valóságom és ragaszkodtam is hozzá sokáig. Mostanra magaménak érzem minden örömét és bánatát, ma ez az igaz...hála érte.
Egyetemista időszak következett. Kolozsvár. Első próbálkozásra nem vettek fel a biológia szakra, de maradtam Kolozsváron, dolgoztam idős ápolóként, biológia órákra jártam, búvárkodást tanultam. Fantasztikus szabad és lelkes voltam, kocsmáztunk, buliztunk, színházba jártunk valahogy mert low budget (csóró) életmód volt, de önálló, nagyon szerettem. Másodjára bejutottam az egyetemre Biológus-Ökológus szakra és kinyílt egy olyan világ, de olyan, ami teljesen lenyűgözött. Karakteres tanárok, hiteles jelenléttel, nagy tudással, élték a hivatásukat és így tanítottak minket, brrr végig fut a hideg a hátamon, szippantottam magamba mindent és egyre több sikerélményt szereztem, barátokat is persze, a társasági élet iránti sorsom nem hagyott cserben itt sem. Fontos, megrázó, mély szerelmek is itt indultak el (erről a témáról egyszer külön írok, ha merek). A szüleim is ekkor váltak el, első illúzióromboló megélésem, lesz belőle még szép számban:) Minden esetre egyre jobban ment az egyetem, másod éven már saját kutatási témát választottam és nyaranta teljes gőzzel dolgoztam a kutatással és szakirodalom olvasással. Harmad éves voltam amikor Tihanyba mentem nyári diáknak az ottani Limnológiai kutatóintézetbe. Elkapott a hév, de úgy igazán, láttam magam eszét vesztett kutatóként, aki terepen vízben tapicskol, laborban ellenőrző kutatásokat végez, olvas, cikket ír éjjel nappal, statisztikát tanul, elmélkedik a kollégákkal, előadásra-konferenciára készül. Így is lett. 5 évig voltam szívvel lélekkel bentonikus kovamoszatok közösségökológiai kutatója. Mocorgott bennem az anyaság, figyeltem az idősebb nőket, hogyan oldják meg, biztos voltam benne, hogy nekem menni fog együtt a kutatás a gyerekkel. De azt is éreztem mindkettőhöz teljesen adnám magam. A doktorátus kellős közepén lettem várandós egy olyan kapcsolatban éltem ahol kb. levegőt sem vettünk egymás nélkül, nagyon szerettünk volna gyereket és jött is hamar. 24 évesek voltunk.
Az anyaság nagy változást hozott, várandósként is magabiztos voltam, a természetes dolgokon nem elmélkedünk- címszó alatt. Pont a szülés kellős közepén egy meleg márciusi délutánon a kolozsvári egyes kórházban éltem meg katartikus boldogságot amiatt, hogy lány vagyok. Mindent megértettem és először adtam hálát azért, hogy nem vagyok mindenható. 24 év után végre öröm, hogy lány vagyok és nem akarok fiú lenni többé, mai napig ünneplem ezt, első szülött lánykám születésnapjain. Az anyaságomat is külön írom meg majd, itt most csak annyit, hogy költözések következtek, vissza kerültem szülőföldemre, édesanyámmal laktunk, második kislányunk is megszületett. Kísérte ezt az időszakot a lakhatási és anyagi gondok közös halmaza, erőltettem a doktorátus befejezését soká, míg egyre nehezedett a párkapcsolatunk, hm ilyen ez...
De az élet milyen is, ad és elvesz, elindultam önmagam felfedezésére olyan erős volt a külső kínnyomás. Pszichodráma, válás, építkezés és a Trézy.
Külön bejegyzés taglalja majd a trézys éveket, szám szerint 12-t. itt most az a fontos, hogy a gyerekek mellett ami időm volt azt egy mosható pelenka gyártó vállalkozás brand építésére fordítottam. Míg a faluban jártak a lányok oviba, iskolába, elsétáltak a patak mentén, hazafelé benéztek Erzsike nénihez megsimogatni az aktuális kisállatokat. Romantikus volt és ideális nekem személyiségfejlesztésre, amazon hajlamaim kiélésére.
Itt kapcsolódik be a néptánc is, hjajj mit adott, most nincsenek is szavaim rá, a mindennapjaimat tudom felfonni azokra a tapasztalásokra amit páros táncban tapasztaltam meg, magamról, a másikról és mindezt a zenéhez viszonyíthatóan. Nyitott társasági élet folyt a pálfalvi udvaron, frenetikus emlékek. Köszönöm élet.
