Nehéz lehetett eljönni! Nincs honvágyad?

Hogy vagy ott a messzeségben? Doris, hányszor kell még újra kezd?

Sokszor megkapom ezeket a kérdéseket. És néha magamtól is felteszem őket.

Valahogy így:

Hol vagyok otthon, túl a sorson és karmán-gondolkodnom kell: Egy lakásban? Vagy ahol a fogkefém van? Ahol félig ruhában is lehetek? Ahol a szeretteim vannak?

Vagy a lelkemben, de az mi a csuda?

Lehet ott, ahol őszinte vagyok? De honnan tudhatom ezt?

Na akkor a mai írás arról:

Hol vagyok otthon? – Asszem a felnőttség egyik igazi kérdése lehez ez...

26 éve vagyok felnőtt, „papíron” – már régebb, mint amennyit gyermekként éltem. S 18 éve anyuka ez azért súlyozza az otthon és újrakezdés helyzetet, nem gondolod?

Már 19-szer kezdtem neki újra otthont teremteni, megszámoltam. Dobozok, bőröndök, semmit se találok, új szomszédokkal vagy nélkülük, 1, 2 majd 4 gyerekkel... mindenesetre 19 új konyha kérdés... SOK!

A kérdés MARADT ugyanaz: hol vagyok otthon valójában? S a fakanál helye hol is van épp?

Tudjuk a biztonság alaptétel, és ont ezért ebben a kérdésben pedig újra és újra felfedezem, hogy anyukám meleg, puha méhe milyen otthonos lehetett...

Aztán a családban keresem ugyanezt, szüleim figyelmében, testvéreim viszonyulásában…a vissza utat az anyaméhbe! (olvasom, nincs vissza út)

Ebből a végeláthatatlan keresésből ki nem maradhatnak a baráti, „elvtársi” kapcsolatok és a szerelmek se – ahol megint az volt a fő kérdés: megfelelek-e? biztonságban vagyok-e? oda tartozom-e? úgy ahogy anyukámhoz tartoztam…hát nem, rémisztő ezt belátni és felnőtté tesz, persze bele is lehet halni.

Így lettem lassan felnőtt korú és anyuka szerepben... khm, sokáig kínlódó!

Hasztalan tudom, hogy otthon vagyok, amikor a gyermekek ricsaja betölti a szobát.

Otthon vagyok, amikor félig ruhában is lehetek, mert biztonságban érzem magam.

Otthon vagyok, amikor ismerem azt, aki a szemembe néz, és nem (mindig)kell magyarázkodnom.

És otthon a sok teendővel, amit egy otthon megkíván...hasztalan, mindaddig amig valami fel nem ráz a megfelelésivágyilluzió taposómalmából.

Amíg van otthonunk, szinte észre sem vesszük, hogy mekkora ajándék. Csak élünk benne. De ha elveszítjük, vagy csak elgondolkodom a hajléktalanságon, akkor döbbenek rá, milyen alapvető, amit ad: kifújni magunkat, megpihenni, ismerős tárgyak és emberek közt lenni és ami a legfontosabb: nem tökéletesen is lenni, csak úgy ahogy épp lenni tudok, micsoda intimitás-elááájulok.

Nélküle kiszolgáltatottá válunk. Mennyivel félelmetesebb lehet a lét otthon nélkül...most tényleg elképzeltem! Szóval ezen a ponton nem az a kérdés milyen az otthonod, hanem az, hogy van-e? Fel is ismerem a szimbolikus értelmét is: Otthonra Találni....

 Kinyílik a szemem és akkor jön a felismerés: lehet, hogy az otthon nem egy hely, hanem inkább egy állapot olyasvalami puha meleg szeretet mint edesanyám méhe volt♡

Egy állapot bennem, ami akkor is velem marad, ha megint költözöm, ha megint dobozok közt alszom, ha elhagynak, ha kirúgnak és megint mindent újra kell kezdenem.

Az otthon tehát, (az aktuális lakáson túl) nem egy hely, hanem egy állapot ahová befészkeltem magam, ebből az állapotból pedig pont olyan a kinti lét amilyen a benti. Az enyém akkor földönfutó lehetett, a sok költözéssel, ez jut eszembe most hirtelen. Kicsit messzebbről szemlélve helyét kereső!

Mert van egy otthon, ami bennem van – abban, ahogy kapcsolódom magamban a valamihez, amit ott találok, ha időt szánok rá. Aztán magamon keresztül elsősorban az Élethez kapcsolódom immár és ez hoz társakat, feladatokat, helyeket, helyzeteket, mindent is. Amit ez megkíván a szerint cselekszem.

Egy kérdés maradt csak: van-e időm rá? Fontos-e ez a belső hely? Egyáltalán tudok-e róla? Vagy futok hontalan, anyaméh, szülő és egyéb otthon pótlékokat keresve. Adhat-e biztonságot az, amit kint megteremtek? Meddig? Félelmetesen bizonytalan, mert elveszíthető…

Tény, hogy a fizikai biztonságra láttunk példát csak, arra nem tanítottak meg, hogy magamban van az első számú otthonom. Nem is volt olyan mértékű létjogosultsága, mint ma, amikor soha nem látott kiszámíthatatlanság van kint, akármerre nézünk.

 Nos...

Valahol meg kell pihenni, nekem is és Neked is!

Valahová haza kell menni, ahol fesztelen lehetek, nekem is és Neked is!

Valahol biztonságot kell teremteni, nekem is és Neked is!

Valahol otthon lehetnénk, ahol ismerem, ami körülvesz engem is és Téged is!

Valahol egy puha meleg helyet találhatnánk, ahol minden megvan, ami békét ad nekem is és Neked is!

 Hívlak téged, közelebb magadhoz, én itt vagyok épp és ezek a szavak születtek, ők csalogattak ki a fénybe.