Nehezen záródott és aztán nehezen indult a 2026os évem.

Mondom ezt úgy, hogy a modern ember szerepében állok és látom valami nagyon a végét járja...

És ahogy beszélgettem veletek –kompaniában, privát üzenetekben kiderül a rövid mondatokban, félmondatokban ott lapul valami – ami egyre világosabb lett, hogy nem vagyok ezekkel a megnehezedett körülményekkel egyedül.

Olyan dolgok bukkannak fel most sokak életében, amikre nem lehet gyors választ adni.

Váratlan válságok.

Betegségek.

Kapcsolatok, amelyek eddig tartottak, és most inognak.

Ürességet tapasztalsz ott, ahol korábban még így vagy úgy, de működés volt.

Szóval épp úgy jelentkeznek a nehézségek ahogy az életközepi időszakban ez ...

 Nem tudom, te, hogy vagy vele, de én egyre inkább felfedezem a véletlenek – vagy inkább a váratlan események – jelenlétét abban, ahogyan a dolgok megnyilvánulnak az életünkben. És abban is, ahogyan eldől, merre fut ki egy-egy szándékunk.

Kezdve azzal, hogy hová születünk. Ki lesz a gyermekünk vagy ki nem... Milyen szerepet kapunk a saját közösségünkben (a fekete bárányét vagy a mintagyermekét?). vagy az, ahogyan érezzük magunkat az iskolában, a munkahelyen. Ha őszinte vagy az is fura, hogy ki lesz a párunk – vagy ki nem.

Szóval, ha így végig nézek az életemen – amivel immár tizenhat éve tudatosan foglalkozom –, egyre világosabban látom: minden tele van váratlan fordulatokkal. Már az is egy ilyen fordulat, hogy pont ...

Ha egyetlen mondatban kellene megfogalmaznom az életem esszenciáját, valószínűleg ezt írnám egy cetlire:

„Legyen kedved az élethez.”

Tizenöt év önismeret csiszolta ezt ki belőlem.
Meg az a rengeteg pedálozás, ami idővel olyan lett, mintha egy lábbal hajtott motorbiciklin ülnék: tekersz, tekersz, mert ha megállsz, jön a kétség, hogy akkor talán nem is élsz rendesen .

Hogyha nem fejlődsz, nem inspirálsz, nem vagy lelkes, akkor biztos valami baj van veled.
Úgyhogy szépen betoltam mindent: pozitív pirulát, motivációs mantrát, „légy jobb verziót”, „emeld a rezgésedet”, „haladj”, „nőj”, „változz”.

Ez volt a motivációs dinamó:
ha nem tekersz, leállsz.

És közben persze néztem a többieket.
Mondhatnánk ...

Nem a tanulmányaim és nem a diplomáim vezettek ide, ahol ma társalkodónő vagyok.
Erre a munkára az élet hívott – váratlanul, de megkerülhetetlenül.
De lássuk, mi is történt valójában.

Volt egy pont az életemben, amikor az anyaságommal néztem szembe, mint egy idegennel – ez a pillanat félelmetes volt.
Akkoriban azt mondogattam:

„Uramisten, mi hatalmaz fel engem arra, hogy életet adjak négy új léleknek?
Mitől tudnék én jó közeget és megfelelő lehetőséget teremteni a fejlődésükhöz,
amikor a modern, tudó agyam csak a korlátaimra figyelmeztet?”

Meg is állapítottam, hogy semmi logikus nincs ebben, ami a modern embert megnyugtathatná – mégis itt vagyok, a kellős közepén.

A világ zűrzavarában a racionális gondolkodás ...

Íme válaszaim

az alapvető 5 kérdésre:

1. Mi ez a kompánia? Nyilvános napló? Önterápia?

Rövid válaszom: Közkincs vagy! Ez az egyik jelmondatom, vagy „hogyishíjják” az ilyent... ami számomra annyit tesz, hogy nincs titkolnivalóm, ami közel sem jelenti azt, hogy ki kellene tárnom mindent!

Az intimitásom határa elválasztja azt, amit közkincsé teszek, attól, ami a csendben marad♡

Amikor írásaimban magamat szólítom meg, akkor emlékeztetem magam – és az olvasót –, hogy a magunk háza táján sepregessünk. Szóval, nem napló a blog, inkább hivatásom hangjának keresése. Inspirációból születő, gondolatébresztőnek szánt írások♡

2. Mi a különbség a társalkodónő és egy coach- vagy ...