Olyan sok bajunk ( szorongásunk) származik abból, hogy a felé-alá rendelt viszonyban gondolkodunk.

 Integráljuk is ezt. 

Van a fejünkben egy ősi maradvány hang mely szerint a dolgok és cselekedetek feloszthatóak a jó- jobb és rossz vagy mégrosszabb skálán.

Fent a jó, lent a rossz.

 Döbbenet!

Én a szülőségemben látok erre rá leinkább. Itt tódul elém nap mint nap annak a terhe, hogy sokszor a hatalmam fitogtatása a rutineszközöm, a fegyelmezésben. Csak felemelem a hangom és máris haptákban áll mindenki ?. A hatalmammal operálok, erre akkor döbbentem rá, amikor fáradt dühömben egyszer azt böfögtem ki magamból a gyerekeknek, hogy "meddig legyek még türelmes" és ez úgy fejbe ütött , majdelájultam. ..

...

"De jó lenne valakivel beszélgetni aki meghallgat, megért és nem ítél el, 

rám figyel és nem unja amit mondok, nem siet és kíváncsi rám,

nyitott és nem egy sablonba akar bepasszírozni, 

őszintén kérdez , 

együttérez és nem tudja mi lenne jó nekem.

Azt hallja amit mondok, visszakérdez rá, érteni és érezni szeretne, így követi a történetemet, 

hisz nekem, 

elfogad ahogy vagyok és van ideje rám.

Olyan akihez én kapcsolódni tudok.

Nem egy tökéletes csak egy őszinte ember!"

Egy hasonló mély igényből született a Doriskompánia. Ahol biztonságban vagyunk és így beszélgetünk arról amiben vagy...

Ha mesélnél nekem magadról írj emailt: doriskompaniaja  kukac gmail pont com 

Ha ...

Szülőként sokszor tapasztalhatjuk gyermekeink bölcsességét a váratlan előbukkanó megjegyzeseik és kérdéseikkből. Ma egy imával indult a reggel, 6 évesen így mondta az oviban használt fohászt:

Szeretem a csillagokat fent,

szeretem a földet lent,

szeretem az embert köztük,

és minden angyal szeret engem.

A fejemtől a lábamig Isten képmása vagyok.

A szívemtől a kezemig érzem leheletét.

Ha szóra nyitom a számat az ő akaratát követem.

Ma megpillantom Istent mindenben: kőben és fában, világban és állatban. Apámban és anyámban, minden kedves emberben.

Nem félek semmitől, csak szeretem azt, ami körűlvesz engem.

Ez a reggeli fohász a Waldorf iskolákban!

Ha eszedbe jutott valami a bejegyzés ...

Egy nap fel akartam vidítani a férjemet. Szerda volt, tettük a mindennapit dolgunkat épp együtt, a tanyán, én a gyerekek körül, ő a gazdaságban. Nagyon más a feladatunk amúgy, de most valahogy egymás mellett csináltuk azt a mást… Tudni kell még, hogy nálunk nagyon él a dal, mely szerint „ egy igazi férfi mindig zord …” :) szóval (és mint már annyiszor) most is belefogtam egy ódába és arról meséltem a férjemnek milyen jó is amikor itthon látom ahogy teszi a dolgát, jön megy, cipekedik, töpreng stb. Én levegőt sem vettem, úgy mondtam mondtam, hogy én ezt igazi ünnepnek élem meg, mert szeretem látni, mert olyan sok a külön út trálálááá… Én már az egekben voltam a saját szövegemtől, amikor látom, hogy ő még mindig zord.

  Amikor fáj, akkor ez a fájdalom gúzsba köt.

Nem akarom érezni és vergődöm, figyelek inkább másra, hisz vannak jó dolgok is, ami tény, de volt itt valami ami fájt nekem és ez is tény! Kérdés tudom-e hagyni, hogy fájja ki magát? Hát nem, mert nem komfortos ez, márpedig ahhoz vagyunk kalibrálva, hogy minimum jól vagyunk! Nem, hogy emlékeztetném magam, hogy amikor ijedten, kisírt szemmel, szomorúan, s kitudja még hogyan is..., de olyankor amikor fáj éppen, hát akkor is igazán élek (és nem csak akkor amikor én jól kell legyek-, mitrinyáljak-, mert minden külső dolog ezt várja tőlem alapon igyekszem jól lenni). Igen szóval így is élek, fájva, élek és érzem, hogy milyen is ez az élés most né...

 Na, szóval ilyenkor van az, hogy ...

A 18 éves lányom klimaváltozásról szervezett vitaestet ma, már második alkalommal a Szegedi Waldorf iskolában.

Nem kell népszerűsíteni a programot, nem ezért írok most róla.

De mondanivalóm azért van, ezzel kapcsolatban. 

Röviden ennyi csak: társadalom és egyén, kint és bent, múlt és jövő.

Te futhatsz tovább, én maradok és kifejtem: 

Pár napja lett 18, szédítő, mert években számolva ennyi ideje vagyok anya. Írhatnék róla végre, nehéz, mert ilyenkor a társadalom konszezusa viszhangzik bennem: "hogy elrepült az idő...." ...és én csúnyát mondanék most erre, nagyon csúnyát, úgy teszünk mintha 18 másodperc lett volna....Persze kintről lehet igy látni : hipp hopp eltelt!

Miközben 567.648.000 másodperc ...

Azért tanulj, hogy legyen amit velünk megossz.

Azért dolgozz, hogy legyen amit velünk megossz.

Azért légy tehetős, hogy legyen amit velünk megossz.

Azért gyakorolj,alkoss, taníts, gyógyíts, hogy legyen amit velünk megossz.

Azért tégy rendet, hogy hely legyen, ahol velünk megossz.

Azért beszélj, hogy felület légy ami velünk megoszt.

Azért pihenj, hogy legyen aki velünk megoszt .

Azért nevelj gyereket, hogy még legyen aki megoszt.

Azért szeress, hogy érezd ahogy megoszt.

Te is közkincs vagy!?

🧚‍♂️Lehet jelentkezni hozzám egyéni kompániás beszélgetésre.

Ha ki szeretnéd próbálni, milyen, amikor neked is van társalkodónőd, októberre van még 3 helyem♡ Írj emailt: ...

LIP (családállítást is magában foglaló) élményemről írok ma nektek, önismereti utam egyik kulcsát találtam meg benne és azt is, hogy ilyen is lehet közösségben fejlődni.

   Egyszer egy állításban az Életet kaptam képviseletül. Aki volt már LIP állításon (vagy van családállítás élménye) tudja, hogy ez milyen, beleállni egy képviseletbe: hupsz kiüresedik minden, amit addig magamról gondoltam és valami teljesen új észlelés jelentkezik a testben. Sokszor homlokegyenest más mint amiben addig voltam, mondjuk példaként most azt, hogy eddig fáztam és ahogy a képviseletbe beállok elönt a forróság, kiver a víz...

Ilyesmit éltem át abban a helyzetben is ahogy beálltam Életként az állításba, addig a széken ülve egy ...

Nem azt az életet élem amit szeretnék, hanem azt az életet szeretem amit élek !

Nem azért, mert szép és jó,nem azért mert boldogok vagyunk hanem azért mert én élek benne. Csupán ennyi, hogy még mindig élek! És ezért szeretem, hogy élhetek!

Ami annyit tesz, hogy olykor jólesik ami történik és ennél sokkal többször fáj. 

Mert hiába tekerek izzadtan az elképzelt élet után, mindig változik ő is én is. Nemtudom csapdába csalni, megragadni és szorítani büszkén, hogy megvan! Egyet gondol a hőn áhított élet és hiphop kicsusszan a markomból vagy én változom akkorát, hogy döbbenten kell elengednem, amikor meglátom azt, hogy magamat szoritottam ediig, nem is az életet. Pedig mennyit küszködtem, dolgoztam, hogy jobb ...