Ha írnál nekem, szeretettel várom!

Itt az emailcímem:

bdorix kukac gmail pont com

Hagyomány és modernitás, locsolás vagy nem locsolás dilemmában egymást bántó, kioktató, határokat demonstráló videókat látok és fáj. Bántja a gyökereimet, ami a hagyományból táplálja hajtásait és a másik ami leárnyékolja leveleit ami a fényes napból gyűjti mindennapos erejét.

 De miről is beszélek?

Tartsuk meg a hagyományt vagy ciki már?  Van esetleg egy nagyobb kép is ami felé fordulhatok? Mit tegyek ha egyik vagy másik nézőpont sem ragad magával, vagy épp amelyiket hallom azzal értek egyet? De a mesémet az is hallgassa meg a tudja, hogy melyik verzió a jó:)

Had meséljek:

Családunkban két felnőtt, egy férfi és egy nő él házasságban, ez hagyományosnak tekinthető, de a második ...

Olyan sok bajunk ( szorongásunk) származik abból, hogy a felé-alá rendelt viszonyban gondolkodunk.

 Integráljuk is ezt. 

Van a fejünkben egy ősi maradvány hang mely szerint a dolgok és cselekedetek feloszthatóak a jó- jobb és rossz vagy mégrosszabb skálán.

Fent a jó, lent a rossz.

 Döbbenet!

Én a szülőségemben látok erre rá leinkább. Itt tódul elém nap mint nap annak a terhe, hogy sokszor a hatalmam fitogtatása a rutineszközöm, a fegyelmezésben. Csak felemelem a hangom és máris haptákban áll mindenki ?. A hatalmammal operálok, erre akkor döbbentem rá, amikor fáradt dühömben egyszer azt böfögtem ki magamból a gyerekeknek, hogy "meddig legyek még türelmes" és ez úgy fejbe ütött , majdelájultam. ..

...

"De jó lenne valakivel beszélgetni aki meghallgat, megért és nem ítél el, 

rám figyel és nem unja amit mondok, nem siet és kíváncsi rám,

nyitott és nem egy sablonba akar bepasszírozni, 

őszintén kérdez , 

együttérez és nem tudja mi lenne jó nekem.

Azt hallja amit mondok, visszakérdez rá, érteni és érezni szeretne, így követi a történetemet, 

hisz nekem, 

elfogad ahogy vagyok és van ideje rám.

Olyan akihez én kapcsolódni tudok.

Nem egy tökéletes csak egy őszinte ember!"

Egy hasonló mély igényből született a Doriskompánia. Ahol biztonságban vagyunk és így beszélgetünk arról amiben vagy...

Ha mesélnél nekem magadról írj emailt: doriskompaniaja  kukac gmail pont com 

Ha ...

Szülőként sokszor tapasztalhatjuk gyermekeink bölcsességét a váratlan előbukkanó megjegyzeseik és kérdéseikkből. Ma egy imával indult a reggel, 6 évesen így mondta az oviban használt fohászt:

Szeretem a csillagokat fent,

szeretem a földet lent,

szeretem az embert köztük,

és minden angyal szeret engem.

A fejemtől a lábamig Isten képmása vagyok.

A szívemtől a kezemig érzem leheletét.

Ha szóra nyitom a számat az ő akaratát követem.

Ma megpillantom Istent mindenben: kőben és fában, világban és állatban. Apámban és anyámban, minden kedves emberben.

Nem félek semmitől, csak szeretem azt, ami körűlvesz engem.

Ez a reggeli fohász a Waldorf iskolákban!

Ha eszedbe jutott valami a bejegyzés ...

Egy nap fel akartam vidítani a férjemet. Szerda volt, tettük a mindennapit dolgunkat épp együtt, a tanyán, én a gyerekek körül, ő a gazdaságban. Nagyon más a feladatunk amúgy, de most valahogy egymás mellett csináltuk azt a mást… Tudni kell még, hogy nálunk nagyon él a dal, mely szerint „ egy igazi férfi mindig zord …” :) szóval (és mint már annyiszor) most is belefogtam egy ódába és arról meséltem a férjemnek milyen jó is amikor itthon látom ahogy teszi a dolgát, jön megy, cipekedik, töpreng stb. Én levegőt sem vettem, úgy mondtam mondtam, hogy én ezt igazi ünnepnek élem meg, mert szeretem látni, mert olyan sok a külön út trálálááá… Én már az egekben voltam a saját szövegemtől, amikor látom, hogy ő még mindig zord.

  Amikor fáj, akkor ez a fájdalom gúzsba köt.

Nem akarom érezni és vergődöm, figyelek inkább másra, hisz vannak jó dolgok is, ami tény, de volt itt valami ami fájt nekem és ez is tény! Kérdés tudom-e hagyni, hogy fájja ki magát? Hát nem, mert nem komfortos ez, márpedig ahhoz vagyunk kalibrálva, hogy minimum jól vagyunk! Nem, hogy emlékeztetném magam, hogy amikor ijedten, kisírt szemmel, szomorúan, s kitudja még hogyan is..., de olyankor amikor fáj éppen, hát akkor is igazán élek (és nem csak akkor amikor én jól kell legyek-, mitrinyáljak-, mert minden külső dolog ezt várja tőlem alapon igyekszem jól lenni). Igen szóval így is élek, fájva, élek és érzem, hogy milyen is ez az élés most né...

 Na, szóval ilyenkor van az, hogy ...

A 18 éves lányom klimaváltozásról szervezett vitaestet ma, már második alkalommal a Szegedi Waldorf iskolában.

Nem kell népszerűsíteni a programot, nem ezért írok most róla.

De mondanivalóm azért van, ezzel kapcsolatban. 

Röviden ennyi csak: társadalom és egyén, kint és bent, múlt és jövő.

Te futhatsz tovább, én maradok és kifejtem: 

Pár napja lett 18, szédítő, mert években számolva ennyi ideje vagyok anya. Írhatnék róla végre, nehéz, mert ilyenkor a társadalom konszezusa viszhangzik bennem: "hogy elrepült az idő...." ...és én csúnyát mondanék most erre, nagyon csúnyát, úgy teszünk mintha 18 másodperc lett volna....Persze kintről lehet igy látni : hipp hopp eltelt!

Miközben 567.648.000 másodperc ...