Meghallgatlak és hiszek neked.
Egy érett emberi jelenlétben őszinte találkozás történik — egyfajta meditáció ez, nem munka. Ahol a múlt és a személyes történetek elférnek.
A problémák kérdésekké válnak, és az Élet megmozdulhat bennünk.
Nem tudom, te, hogy vagy vele, de én egyre inkább felfedezem a véletlenek – vagy inkább a váratlan események – jelenlétét abban, ahogyan a dolgok megnyilvánulnak az életünkben. És abban is, ahogyan eldől, merre fut ki egy-egy szándékunk.
Kezdve azzal, hogy hová születünk. Ki lesz a gyermekünk vagy ki nem... Milyen szerepet kapunk a saját közösségünkben (a fekete bárányét vagy a mintagyermekét?). vagy az, ahogyan érezzük magunkat az iskolában, a munkahelyen. Ha őszinte vagy az is fura, hogy ki lesz a párunk – vagy ki nem.
Szóval, ha így végig nézek az életemen – amivel immár tizenhat éve tudatosan foglalkozom –, egyre világosabban látom: minden tele van váratlan fordulatokkal. Már az is egy ilyen fordulat, hogy pont ...
Ha egyetlen mondatban kellene megfogalmaznom az életem esszenciáját, valószínűleg ezt írnám egy cetlire:
„Legyen kedved az élethez.”
Tizenöt év önismeret csiszolta ezt ki belőlem.
Meg az a rengeteg pedálozás, ami idővel olyan lett, mintha egy lábbal hajtott motorbiciklin ülnék: tekersz, tekersz, mert ha megállsz, jön a kétség, hogy akkor talán nem is élsz rendesen .
Hogyha nem fejlődsz, nem inspirálsz, nem vagy lelkes, akkor biztos valami baj van veled.
Úgyhogy szépen betoltam mindent: pozitív pirulát, motivációs mantrát, „légy jobb verziót”, „emeld a rezgésedet”, „haladj”, „nőj”, „változz”.
Ez volt a motivációs dinamó:
ha nem tekersz, leállsz.
És közben persze néztem a többieket.
Mondhatnánk ...
Nem a tanulmányaim és nem a diplomáim vezettek ide, ahol ma társalkodónő vagyok.
Erre a munkára az élet hívott – váratlanul, de megkerülhetetlenül.
De lássuk, mi is történt valójában.
Volt egy pont az életemben, amikor az anyaságommal néztem szembe, mint egy idegennel – ez a pillanat félelmetes volt.
Akkoriban azt mondogattam:
„Uramisten, mi hatalmaz fel engem arra, hogy életet adjak négy új léleknek?
Mitől tudnék én jó közeget és megfelelő lehetőséget teremteni a fejlődésükhöz,
amikor a modern, tudó agyam csak a korlátaimra figyelmeztet?”
Meg is állapítottam, hogy semmi logikus nincs ebben, ami a modern embert megnyugtathatná – mégis itt vagyok, a kellős közepén.
A világ zűrzavarában a racionális gondolkodás ...
.. gyógyítani ... tanítani ... kijavítani ....megoldani...
Nem!
Csak itt lenni — Veled.
Amíg a lelked utoléri az életedet.
Nem tudok többet rólad, mint te magad.
Csak látom, hogy élsz.
És hiszek abban, hogy az élet, ami benned mozdul, pontosan tudja, merre tart.
Én csak kísérlek — mint ahogy az ember kíséri az embert, ha szépen-csendben együtt mennek haza egy hosszú nap után.
Nem tartom magam segítőnek.
A „segítés” szóban ott bujkál a különbség, a hierarchia, a „valaki tudja, a másik nem”.
Én nem tudom jobban.
Csak figyelek.
Mert látom, hogy a figyelem gyógyít.
És hogy nem kell semmit csinálni ahhoz, hogy valami történjen.
Nincs benned semmi, amit meg kéne szerelni.
...
1. Mi ez a kompánia? Nyilvános napló? Önterápia?
Rövid válaszom: Közkincs vagy! Ez az egyik jelmondatom, vagy „hogyishíjják” az ilyent... ami számomra annyit tesz, hogy nincs titkolnivalóm, ami közel sem jelenti azt, hogy ki kellene tárnom mindent!
Az intimitásom határa elválasztja azt, amit közkincsé teszek, attól, ami a csendben marad♡
Amikor írásaimban magamat szólítom meg, akkor emlékeztetem magam – és az olvasót –, hogy a magunk háza táján sepregessünk. Szóval, nem napló a blog, inkább hivatásom hangjának keresése. Inspirációból születő, gondolatébresztőnek szánt írások♡
2. Mi a különbség a társalkodónő és egy coach- vagy ...
Nem leszek hűtlen magamhoz és ide teszem, é letem tán legnagyobb dillemmáját, pőrén ezzel a fotóval Áron művészi alkotásával -és pérsze, hogy kérdés formájában is:
Lehetsz-e valaha nőiesebb vagy férfiasabb annál, aki most vagy? Bocs Doris, de nem – és hadd mondjam el, miért....
Azért írok erről, mert idegesít ez a téma, (huh és máris könnyebb...) no, és azért is, amiért az egész blogot: dokumentálni akarom a helyzeteimet és állapotaimat, közben nem titkolva a sérülékenységemet.
Mert azt hiszem, így tudunk egymáshoz kapcsolódni – és ez tart az életben, a kapcsolatok.
Kíváncsi is vagyok, mi fér még el a szívemben. Meddig tágítható?
Vágjunk Bele: Túl a nemeken – új ...
Örömhír – Kutatást indítok!
Azt hiszem, nagyon erős örömhírrel születtem: nevezték ezt naivitásnak, illúzionistának, vakmerőnek és ki tudja, minek még...
Én azért a 25. születésnapomon elmondtam a szüleimnek: „Köszönöm, hogy élhetek.”
Tény az is, hogy a környezetemben ritkán hangzik úgy az élet, mint örömhír.
Sokszor inkább teher, bizonytalanság vagy szélmalomharc, hülye feladat?
Engem mindenesetre érdekel egy nagyobb kép, mint amit kis mozgáskörömmel belátok.
Éppen ezért szeptember és december között kutatást végzek arról, hogyan éljük meg az életünket: mit jelent számunkra, mi ad biztonságot, és hogyan tudunk kapcsolódni ahhoz, hogy az élet ...
Nehéz lehetett eljönni! Nincs honvágyad?
Hogy vagy ott a messzeségben? Doris, hányszor kell még újra kezd?
Sokszor megkapom ezeket a kérdéseket. És néha magamtól is felteszem őket.
Valahogy így:
Hol vagyok otthon, túl a sorson és karmán-gondolkodnom kell: Egy lakásban? Vagy ahol a fogkefém van? Ahol félig ruhában is lehetek? Ahol a szeretteim vannak?
Vagy a lelkemben, de az mi a csuda?
Lehet ott, ahol őszinte vagyok? De honnan tudhatom ezt?
Na akkor a mai írás arról:
Hol vagyok otthon? – Asszem a felnőttség egyik igazi kérdése lehez ez...
26 éve vagyok felnőtt, „papíron” – már régebb, mint amennyit gyermekként éltem. S 18 éve anyuka ez azért súlyozza az otthon és újrakezdés helyzetet, nem gondolod?
Már ...
