Nem azt az életet élem amit szeretnék, hanem azt az életet szeretem amit élek !

Nem azért, mert szép és jó,nem azért mert boldogok vagyunk hanem azért mert én élek benne. Csupán ennyi, hogy még mindig élek! És ezért szeretem, hogy élhetek!

Ami annyit tesz, hogy olykor jólesik ami történik és ennél sokkal többször fáj. 

Mert hiába tekerek izzadtan az elképzelt élet után, mindig változik ő is én is. Nemtudom csapdába csalni, megragadni és szorítani büszkén, hogy megvan! Egyet gondol a hőn áhított élet és hiphop kicsusszan a markomból vagy én változom akkorát, hogy döbbenten kell elengednem, amikor meglátom azt, hogy magamat szoritottam ediig, nem is az életet. Pedig mennyit küszködtem, dolgoztam, hogy jobb legyek,megfelelőbb, elfogadóbb, határozottabb,figyelmesebb, türelmesebb, okosabb és tessék most, hogy fáj ami lett.

Persze, hogy vannak határaim és vágyaim is, de csak annyira fontosak mint kis finomka, leheletnyi pillangó szárny éritesek, amik talán jelzések az élettől , hogy hogyan és merre léphetek most épp. De nem azért, hogy centire pontosan megmérhető biztonságos és jó legyen az én életem. Az én életem amire mindig is vágytam, áá nem. Amikor váratlanul adatik valami, mondjuk lehetőség , kapcsolódás, gyógyulás vagy csak egy üres tér amit betölthetek szabadon, akkor se tudhatom meddig marad így, mit eredményez majd. De szerethetem most. Vagy félhetek , hogy elveszítem.

Innen úgy tűnik nuncs svédasztalos reggeli, hogy begyüjtögethessem mit akarok és amit nem soha!

A kisgyermek az igen, az megpróbálja kicsikarni és ott toporzékol sokszor bennünk felnőttekben is mondván nem ezt akarom, a kamasz tudja is, hogy nem ezt érdemli és jól meg is támogatja magát, mondván: majd én kézbe veszem az életem elvégre a saját életem.

 És jól van ez igy!

 Közben a felnőtt mit csinál? Hát ha meri látni és viselni ami itt mind zajlik, akkor ennyi elég is. Mondván most épp ez van.

Nem az én életem, hanem én vagyok az életé!

Az a családom az otthonom ahol mindenkimnek helye van. Elsősorban annak a sok nőnek aki mind voltam már!

Ismerem a lányt akinek fáj, ismerem azt a nőt is akit nem érdekel mert határai vannak és azokon belül tudja tartani magát, hogy ne érezze ami fáj, de mindenképpen taszitsa jó messzire lehetoleg valaki másba bele. És itt van ő is, aki egyre inkább megmutatkozik az aki mindezt egyben éli, helyet hagyva a többieknek is.

Mint a mesében is, akik élnek boldogan, mert tudják már mi mindennek ad otthont az a sűrű sötét erdő, vagy a nagy kacsalábon forgó palota is. Kiknek? Hát mondjuk lehet ott boszorkány, griffmadár, talált kincs, feneketlen kút és valahol az élet vize is... Ahogy azt is megtapasztalták, hogy van segítség is erről irtam egy kis szösszenetet már, olvasd el!

 https://doriscompanio.blog.hu/2025/02/11/egyedul_292

Nos ezért tudlak kísérni téged is a beszélgetéseinkben és nem azért mert már cákkom-pákk készen vagyok, nem! Csak mert ideig-óraig ki tudom nyitni azt a teret ahol a te életednek helye van úgy ahogy van! Igent lehet mondani most és azt is meg lehet nézni, hogy mi mutatkozik most? Fontos ez a most! Mert nem mindig, de most igen! Persze nem fogok veled élni, életed nem segítek vinni, csak van egy egy időszak amikor együtt kinyitjuk azt a teret ahol elfér a nehéz is és ahol valami új is megmutatkozhat.